Miniatűr: a budai legenda

A Miniatűr sztárja és legendája: Torma Rudolf

2023. május 06. - Miniatűr

Rendszeresen sétálnak be az utcáról környékbeli lakók, vagy ragadnak klaviatúrát a már nem környéken lakók, hogy elmondják saját történetüket a Miniatűrről. Nemrég egy hölgy sétált be és mesélte el, hogy férjével anno mennyit jártak erre a helyre. Van olyan, aki a 80. születésnapját szeretné a Miniatűrben tartani, mert hát mégiscsak ez volt a fiatalkora. Facebook üzenetben számtalanszor kaptuk meg, hogy "Ó azok a régi szép Miniatűrös esték". Ilyenkor rendre elő kerül egy név: Torma Rudolf (akiről nem mellesleg a stáb egyik kedvenc koktélja a nevét kapta). Nem véletlenül. Ő egy legenda. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy egy rádióműsor ihlessen cikket egy Megyei lapba (hacsak nem politikáról van szó). Torma Rudi azonban még az éteren keresztül is hatással volt. A Nógrád Megyei Hírlap hasábjain megjelent írásból az is kiderül miért: 

Torma Rudolf olyan egyértelműen lett vendéglátós zenész, ahogy hajnalban, amikor zárás után fáradtan hazaballag, a nap felkel.

A cikkből (vagyis inkább a rádióműsorból) az is kiderül, hogy Torma Rudolf hogyan került a Miniatűrbe 1973-ban és egy kis betekintést kaphatunk magánéletébe.

kepernyofoto_2023-05-06_9_19_03.png

Forrás: Arcanum

Tovább

Anikó!

Valentini Feri és Torma Rudi. Mindketten sztárok voltak és mindketten a Miniatűrben zenéltek. Viszont nem csak ők voltak. Egy 1973-as BudapestiKISZ élet cikkben egy bizonyos Oláh Anikó is felbukkan, aki 25 évesen ült a Miniatűr zongorája mögé. A kiválasztásáról és a munkájáról a sokszor emlegetett Manyikával közösen mesélnek az újságnak.

"Az ember sétál a Rózsadombon, és „beülne valahová”. Valahol meginna egy feketét, eldiskurálna a félho­ mályban. A Rózsahegyi utca sarkán vendég­ hívogató, tárt kapukkal a „Miniatűr”.

Nézzünk be!

Az antik hangulatú, két apró helyi­ ségből álló presszót 1951-ben nyitot­ ták meg, s azóta Buda egyik jelleg­ zetes színfoltja. A z üzletvezető — már 17 éve — Cseresznyés Lászlóné; Manyi néni.

A zongoránál: Oláh Anikó. Január 1-től dolgozik itt. 25 éves."

Tovább

Egy Miniatűr "kortárs": a Paradiso

A Miniatűr etalon. Mondhatnák hogy „etalon volt a maga idejében”, de a maga ideje több, mint 70 éve tart, szóval maradjunk annyiban, hogy az a Miniatűr etalon. Korabeli újságcikkekben rendre feltűnik, akkor is, amikor más helyekről írnak. Például 80-as évek beli kortársáról szóló cikkben. A szabadság-hegyi Paradiso tulajdonosának nem titkolt álma volt, hogy a Miniatűr helyébe léphessen.

kepernyofoto_2023-04-16_9_39_37.png

Tovább

Világsztárok a Miniatűrben!

A Miniatűr vendégei között nem csak hazai sztárok és politikusok fordultak meg szép számmal, de világsztárok és más nemzetközileg híres-hírhedt emberek is. Megfordult itt Yoko Ono, Marcello Mastreanni, Slepp Blatter. A Fifa egykori elnökének Miniatűr-beli látogatásáról a Képes Sport tesz említést 1984-ben: “Mellesleg Blatter mindenre és mindenkire emlékszik, vagy legalábbis úgy csinál, mintha emlékezne. A budapesti Miniatűr eszpresszó valamint mások mellett egy egykori Wimbledonban is szereplő teniszezővel Vad Dezsővel, kollégámmal vívott teniszmérkőzés emlékét azonban - mint meggyőződhettem róla - valóban megőrizte.. “

Bármilyen furcsa is azonban, ebben a pár fős budai "eszpresszóban" nem csak a közönségben, de a színpadon is megfordultak nemzetközi sztárok, köztük volt Elizabeth Wiener, a francia színész-rockénekes.

kepernyofoto_2023-04-13_0_21_24.png

Tovább

A Miniatűr legendái: Valentíni

Valentíni Feri neve fogalom volt, márka a szakmában. A Miniatűrben 10 évig játszott bárzongoristaként, aztán a New York-i Tabánba szerződtették. Igyekeztünk, hogy ez az ital felnőjön a legendához!

Recept:

Malteco Seco Puro Rum,  Malteco 5 Years Rum, lime, maracujapüré , grenadin,  Angostura, banán likőr, grapefruit

Látta-e már Budapestet éjjel...?

Ha Budapest és éjszakai élet, akkor a Miniatűr (pár év kivételével) megkerülhetetlen volt. Valamire való cikket nem írtak a Miniatűr említése nélkül. 1981 szilveszterének napján a Népszabadság sem tett másképp. Írt a Maximról, a margitszigeti Thermál Hotel Havanna bárjáról és természetesen a Miniatűrről (és persze Torma Rudiról). Sőt azt is megtudjuk a cikkből, hogy "mikor fess a pesti nő".

kepernyofoto_2023-04-11_14_27_07.png

Tovább

Focipletykák a Miniatűrből!

Egy eszpresszó, ami nem csak egy eszpresszó! A Miniatűrben nem csak italhoz és bárzenéhez lehetett jutni, hanem focipletykákhoz is. Nyilasi, Tőrőcsik! Micsoda nevek kerültek elő az alábbi cikkben. Nem mellesleg Manyi néni és Torma Rudi (a mai Miniatűr kiváló koktéljainak ihletői) is szerephez jutnak ebben a Boross Dezső által írt cikkben. Valódi pillanatkép amelyet olvasva az ember rögtön úgy érzi, mintha ott lenne.

Fotó forrás: Barzongoristak.hu

Tovább

Miniatűr epizódok: Clark Ádám

A Miniatűr ház kétséget kizáróan több száz éves múltra tekint vissza. A ház alatt meghúzódó borospince (amely hamarosan újra látogatható lesz) homlokzatán az 1803-as évszám díszeleg. Ennyi idő alatt bizony sok család, híres és kevésbé híres emberek fordultak meg itt és éltek a házban. Amikor ennek jártunk utána, akkor bukkantunk két érdekes történetre, egy 1969-es Magyar Nemzet olvasói levélében. Az egyik szerint a házban nem más élt, mint maga Clark Ádám.

Barabás Miklós műve

Tovább

Miniatűr epizódok: A kopottas ékszerdoboz

Buda legendás találkozóhelye volt a Miniatűr, ehhez kétség nem fér. Olyannyira, hogy amikor a fővárosi éjszakai életről született cikk, a Miniatűr kihagyhatatlan volt belőle. Ezekben a cikkekben izgalmas történetek tárulnak elénk a Miniatűr múltjáról. A Népszabadság 1999 májusában külön cikket szentelt a budai legendának.

"Titokzatos mikrovilág, védetté nyilvánított Éden, ahova megtérnek az éjszaka hősei. Ez a Miniatűr eszpresszó. Rénszarvas­ barna ajtaja kizárólag az arra kiválasz­ tottak előtt nyílik meg, gondolhatták a jó szomszédok, sőt gondolhattak ennél cif­rábbat is."

kepernyofoto_2023-04-07_10_23_31.png

Forrás: Arcanum

Tovább
süti beállítások módosítása